NAIH: A könyvelőknek és bérszámfejtőknek is érdemes áttekinteni az adatkezelési gyakorlatukat

A NAIH legutóbbi állásfoglalásában kitért a könyvelők és bérszámfejtők kérdésére, amely szerint ők jogszabályon alapuló adatkezelést végeznek, ami a GDPR alapján a továbbiakban is jogszerűen folytathatóak. Viszont fontos, hogy áttekintsék az adatkezelési gyakorlatukat, hiszen „a GDPR a korábbinál hangsúlyosabban kívánja meg az adatkezelés jogszerűségének biztosítását”.

Az állásfoglalásban felhívják a figyelmet, hogy a könyvelőknek és bérszámfejtőknek is be kell tartaniuk a GDPR-ban megfogalmazott szabályokat:

  • az érintettek tájékoztatására vonatkozó elveket,
  • az adatkezeléshez való hozzájárulások beszerzését,
  • meghatározott esetekben adatvédelmi nyilvántartás vezetését,
  • adatvédelmi tisztviselő alkalmazását és adatvédelmi hatásvizsgálat elvégzését.

2018. május 3-án kifejezetten a pénzügyi, könyvelői, bérszámfejtői példákon keresztül mutatjuk be a GDPR-ra történő felkészülés lépéseit. Várunk mindenkit szeretettel, hogy IT, jog és kommunikációs oldalról egyaránt felkészülhessen a szabályozásra.

Állásfoglalás: http://naih.hu/files/NAIH-2018-0926-2-K.pdf

Jelentkezés

***

Mit nyersz, ha részt veszel a GDPR tréningen?

  • Konkrét feladatlistát a felkészüléshez,
  • kézzelfogható tudást,
  • választ a kérdéseidre,
  • tudni fogod, hogy kezdj neki a felkészülésnek.

Miért jog, IT és kommunikáció?

A GDPR-ra való felkészülés és a megfelelő adatkezelés összetett feladat:

  • IT – hiszen a legtöbb adatkezelés számítógépek segítségével történik, így megfelelően védelmet kell biztosítani az IT rendszereknek.
  • JOG – hiszen meg kell érteni a szabályozást, fel kell térképezni az adatkezeléseket, el kell készíteni a megfelelő dokumentumokat, szerződéseket.
  • KOMMUNIKÁCIÓ – hiszen minden szabályozás és tökéletes IT rendszer mellett a leggyengébb láncszem az ember és megfelelő módon kell a munkatársaknak átadni a szabályozással kapcsolatos munkaköri változásokat.

GDPR tréning céljai:

  • átfogó képet adjon az adatkezelés kapcsán felmerülő új szabályokról,
  • felhívja a figyelmet azokra a sarokpontokra, amelyekre mindenképpen fel kell készülniük a vállalatoknak,
  • a felkészülést támogató feladatlista valamennyi pontjának megértése, hogy a résztvevők fel tudják tárni a hiányosságaikat,
  • a GDPR kapcsán megkövetelt új adatkezelési attitűd ne teherként, hanem lehetőségként álljon a tréningeinken résztvevők előtt.

Milyen kézzelfogható anyagot kapnak a résztvevők?

  • 8 lépéses feladatlistát, amelyen végighaladva ellenőrizni tudják a felkészültségüket.
  • Kérdéskönyvet, amely olyan mélyítő kérdéseket tartalmaz, ami segíti a felkészülést.

A feladatlista rövidített verzióját itt megtalálod: https://gdpr.personar.hu/2017/11/miben-mas-ez-a-trening-mint-a-tobbi/

Ha további kérdésed van, ne habozz, írj nekünk az office.bud@personar.hu címre.

Jelentkezés

Posztolva ekkor: 2018-03-20 itt: Hírek, Tréning

Back to Top

A honlap további használatával elfogadja az alábbiakat: Sütikezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás